Önmagában semmit sem. Pontosabban rövid időn belül tudatos tartalom építéssel, akár még sokat is. Jelenleg elterjedőben van már jó ideje, hogy a boldogsághoz elég egy jól kiválasztott domain, és az első 10-be kerülés garantált. Persze van olyan téma amire ez igaz is lehet, de ahogy a keresőoptimalizálás mint tudatos tevékenység egyre jobban terjed, ez is egyre kevésbé lesz igaz. Már most sem feltétlenül van így. Sőt!

Na de miért fontos a kulcsszavas domain?

Több előnye is van. Első az, hogy fontos tevékenységünkkel kapcsolatos kulcsszavunkat már alapból tartalmazza, ami a találati listán a title, desc, domain, tartalom összességnél egyező relevanciát mutat, így  annak valószínűsége, hogy meg akarjuk vezetni a keresőt sokkal kisebb. Ebből kifolyólag a kezdeti kereső bizalom is nagyobb és mélyebb.

További előnye, hogy könnyebb relevanciát teremteni a tartalom és a domain között, lévén pénzügyi jelzővel ellátott domainra nem fogunk online játék oldal készíteni, vagy ha mégis olyan domaint választunk, ami mindkét szegmens rá utaló kulcsszavait tartalmazza, akkor a kereső az összes szintaktikai változóból állapítja meg, hogy az oldalt melyik találati listába pozicionálja.

Mennyire fontos a kulcsszavas domain?

Fontos, de nem ez a legfontosabb. De mivel a honlap koncepciójának kialakítása a megfelelő domain kiválasztásával kezdődik, így érdemes JÓL kiválasztani meglévő címként szolgáló azonosítónkat. Ezen felül érdemes azon is elgondolkozni, hogy az oldal jövőbeli célja mi lesz. Kit szeretnénk megszólítani, kik azok akiket el szeretnénk érni az oldalon keresztül, és ezek milyen módon fogják megtalálni oldalunkat. Ha a keresők felől fog érkezni látogatóink nagy része, akkor a kulcsszavas megfelelően kialakított domain a jó választás, egy kis poénnal fűszerezve.

Ha nagyobb cég domain nevében gondolkodunk, és itt most nem globális multikról beszélek – az ugyanis más történet – és a cég “csak” megjelenni szeretne a neten, akkor a kulcsszavas domain koncepcióját feledve lehet kialakítani a domaint. Hosszabb távon a megfelelően kialakított céges tartalom, és népszerűség ugyanazt a hatást érheti el, mint a kulcsszavas domain rövid időn belül. Persze ilyenkor kerül képbe az adott szegmens, téma népszerűsége, így mindenképpen ennek függvényében fontoljuk meg, hogy milyen domain nevet választunk oldalunknak.

Erős szegmensben egy fantázianév, vagy egy cégnév domain nem feltétlenül jó választás, ilyenkor a legfontosabb kulcsszavunk felhasználásával alakítsuk ki oldalunk domain nevét olyanformán, hogy akár tartalmazhatja cégünk nevét, vagy az általunk preferált fantázia nevet is. Például ha területünk a jogosítvány kulcsszó, akkor kezdjük a domaint a jogosítvány szóval és utána jöjjön a fantázianév, vagy a cégnév valamelyik ide jól passzoló része.

Mit ér a kulcsszavas domain, ha nincs megfelelő hasznos egyedi tartalmunk?

Szó szerint semmit sem. A kulcsszavas domain mint fentebb láthattuk is, nagyon fontos, de a legfontosabb a megfelelő egyedi, mind a látogatók, mind a keresők számára kialakított tartalom. Így ha domain-t választunk már úgy tegyük, hogy a tartalmi koncepció váza már a fejünkben összeállt.